A cukrot az araboknak köszönhetjük. Elhozták a cukrot Egyiptomba, a velenceiek pedig nagykereskedelmi cukorraktárakat létesítettek. Az arabok a cukornádat Perzsiából hozták, oda pedig a bibliai Dárius katonái importálták az Indus völgyéből.

A cukrot először Indiában sikerült előállítani, kb. i.sz. a VI. vagy VII. században (indiaiak szerint jóval korábban). A cukornád levéhez kevés mésztejet öntöttek, ezzel megakadályozva az erjedést, utána pedig beforralták és cukor lett belőle. A cukor neve szanszkritűl: sarkera, perzsául: sakar, arab nyelven: szukkar, Európában: zucchero, sugar, sucre, zucker, cukor, stb.

A kínaiak szeretik azt hinni, hogy a cukorgyártást is ők találták fel, de pont az ő írásaik is bizonyítják egyéb források mellett, hogy a VII. században kínai küldöttek jártak az Észak-India fölött uralkodó Harsavardhana udvarba, hogy a cukorgyártás művészetét tanulmányozzák.

A cukor Európában nem mindig volt alapélelmiszer, hanem mondhatni kincs volt. A cukornád latin neve: saccharum officinarum, gyógyszernek minősült és legfeljebb gyógyszertárban lehetett hozzá jutni. Magyarországon az első világháborúig még a befőzéshez sem használtak cukrot, a valódi szilvalekvár az óta is, egyetlen grammnyi cukrot sem tartalmaz.

Napjainkban, a mindenki számára hozzáférhető és igen nagy mennyiségben fogyasztott cukor, az ember egészségének elsőszámú gyilkosa, a modern civilizáció rákfenéje.

Forrás: Váncsa István/Lakoma