A páciensek csípőprotézis beültetésével kapcsolatos félelmei motiváltak, hogy ezt a cikket megírjam. 27 éves szakmai tapasztalatom alapján megpróbálok választ adni azokra a kérdésekre, amelyek a leggyakrabban felmerülnek ezzel a témával kapcsolatban.
A páciensek egy része attól fél, hogy túl korai a műtét és mi lesz, ha kilazul a protézis pár év után. Mások úgy gondolják, hogy felesleges a műtét, hiszen már hozzászoktak a fájdalomhoz, illetve a sántításhoz, megint mások magától a műtéttől, annak rizikójától félnek. A legtöbbeket pedig valamilyen rossz példa rettent el attól, hogy vállalják a műtétet.
Elsősorban a következőket érdemes tudni:
- A konzervatív kezelések közül a korán elkezdett és megfelelő minőségű személyre szabott gyógytorna a legeredményesebb gyógymód, amellyel ideális esetben akár elkerülhető a műtét.
- Erősen rossz csípőízületi funkció, illetve korlátozott csípőízületi mozgás, jelentős végtaghossz különbség, állandó fájdalom, illetve járásképtelenség esetén viszont, a többi ízület (másik oldali csípő, térdízületek) illetve az ágyéki gerinc védelmében érdemes elgondolkodni a műtéten és érdemes felkeresni az ortopédsebészt. Sajnos dominóelvszerűen a többi ízület is tönkremegy, ha időben nem a megfelelő kezelési módszert választjuk. Gyógytornászként, természetesen a konzervatív kezelés híve vagyok és az a célunk, hogy elkerüljük a műtétet, de vannak olyan esetek, amikor a konzervatív kezelés már nem hatékony. A műtét utáni rehabilitációban viszont a Súlypont Ízületklinikán szakszerű segítséget nyújtunk.
Tények – tévhitek:
- Sokan úgy gondolják, hogy egy briliáns műtét után nem fontos a rehabilitáció, hiszen az már egy mű ízület. Ez igen nagy tévedés, a jó csípőízületi funkció elérése érdekében, a műtét utáni speciális személyre szabott utókezelés elengedhetetlen.
- Sokszor azzal árt magának a páciens, hogy a műtét után is azokat a gyakorlatokat végzi otthonában, amit a műtét előtt betanított a gyógytornász, gondolván, hogy csak gyógytorna a lényeg.
- Tévhit, hogy a protézisek élettartama rövid. A mostanság beépített protézisek, szakszerű használat esetén 15-20 évig, sőt annál hosszabb ideig is jól működhetnek. Rizikófaktorok:
- életkor
- életmód
- csontszerkezeti adottságok
- testsúly
- rossz statika, rossz terhelési viszonyok
- Szintén tévhit, hogy a protézis könnyen kilazulhat. Megfelelő szabályok betartásával, illetve a műtét utáni professzionális utókezeléssel a kilazulás esélye megakadályozható. A rehabilitáció a műtéti megoldásnak-, illetve a beteg fizikális állapotának függvényében egy precíz protokoll alapján történik. Különösen a rehabilitáció első 6 hete döntő fontosságú a gyógyulás szempontjából! Mit ne tegyen a páciens a protézis beültetése után?
- Ne essen el! (megfelelő lábbeli használata javasolt, a csúszós talaj balesetveszélyes)
- 90 foknál nagyobb szögben ne hajlítsa be a csípőjét! (ne guggoljon, ne üljön alacsonyan)
- Az addukció (közelítés) tilos! (ne keresztezze a lábát, fekvéskor tegyen párnát a térdei közé)
- A műtött oldalára ne feküdjön!
- A gyors előrehajlás, gyors felülés árthat! (kerülje a hirtelen mozdulatokat)
- Ne cipeljen! (esetleg keveset két kézben elosztva)
- A teljes gyógyulás egyénenként változik és természetesen a műtéti megoldástól is, függ, de szakszerű utókezelés esetén a páciens 6 hónap után gyógyultnak tekinthető.
- Sokan gondolják azt, hogy protézissel nem lehet sportolni. Közvetlenül a műtét után természetesen gyógytornára van szükség, de a gyógyulást követően fokozatosan el lehet kezdeni sportolni is. Az extrám sportok, az extrém terhelés mindenkor tilos!
Ajánlott sportok:
- a gyorsúszás illetve a hátúszás, (a mellúszás illetve a pillangó nem)
- biciklizés (figyeljen az ülésmagasság beállítására, különösen a műtétet követő 6 hétben, a végtag 90 foknál nagyobb szögben ne legyen behajlítva!!!)
Nem javasolt mozdulatok, illetve sportok!
- Gyors indítás, rugó-, csavaró-, keresztező mozdulatok miatt a foci nem javasolt
- Terhelés közben végzett csavaró mozdulatok, gyors indítás miatt a tenisz, kézilabda, röplabda, stb. sem ideális
- Az esések, az esetleges lábszétcsúszás, illetve keresztezés miatt a korcsolya illetve a sízés sem javasolt.