Az Orvosi Hetilap ez évi 25. számában megjelent könyvünk, a Mindennapi Rehabilitáció recenziója, Dr Szekanecz Zoltán debreceni professzor úr tollából.
A megjelent cikknek csak részleteit idézem, és büszke vagyok arra, hogy 3 fejezet megírásában én is részt vehettem, 2 fejezetben Dr Bálint Géza professzor úr társszerzőjeként – Székely Réka
„Nagy örömmel vettem kézbe a Bálint Géza főorvos úr és munkatársai által szerkesztett könyvet, mely tömören, gyakorlati szempontból ad útmutatást a mozgásszervi betegek rehabilitációjára vonatkozóan.
A 472 oldalas mű 25 kiváló hazai szakember tollából született. Három nagy szakaszból és összesen 29 fejezetből áll.
Az első szakaszban a rehabilitációval kapcsolatos általános ismereteket tekintik át, beleértve a rehabilitáció fogalomkörét, általános jellemzőit.
A rehabilitáció során különösen fontos nemcsak a diagnosztika, de a prognosztika és ezzel együtt a reális elvárások, célok meghatározása, a terápiás célkitűzések.
A gyógytorna és a fizikoterápia egyébként is széles körben használatos a reumatológiában, az ortopédiában és a mozgásszervi medicina más területein. Nem véletlen tehát, hogy a könyv a fizioterápiának külön kiemelt fejezeteket szentel.
Igen fontos a gyógytornász, annak kiemelt szerepe, kompetenciái. A gyógytornász nemcsak az intézeti rehabilitációs teamben, hanem az otthoni szakápolásban, a hospice¬ és alapellátásban is kiemelt szerepet játszik.
A könyv részletesen tárgyalja a motoros tanulás, a betegvizsgálat, a dokumentáció és a különböző fizioterápiás beavatkozások (például fájdalomcsillapítás, „stretching”, nyújtás, passzív¬aktív mozgatás, fascia¬- és idegmobilizáció, izomműködés¬fejlesztés, aerob gyakorlatok, propriocepció fejlesztés, légzési fizioterápia) ismérveit.
Külön hangsúlyt fektetnek a tartáskorrekció, a posztoperatív időszak feladataira.
Különleges fontosságú a gyógyászati segédeszközöket (ma: támogató technológiai eszközök) tárgyaló fejezet.
A pszichoszociális rehabilitációnak malignus alapbetegség esetén kiemelt szerepe van.
A második szakasz a baleseti sérültekre és az ortopédiai betegekre fókuszál. Az ezen a területen specializált szerzők sorra veszik a mozgásszervi sérüléseket, az ortopéd¬traumatológiai rehabilitáció ismérveit. Részletesen tárgyalják a mozgásterápia elméletét és gyakorlatát és az amputáltak rehabilitációját.
Külön fejezet foglalkozik a lágy részeket, az idegrendszert, az ízületeket érintő sérülésekkel és károsodásokkal.
Ez a szakasz részletesen áttekinti az ortopéd-traumatológiai rehabilitáció alapelveit és speciális szempontjait, a team összetételét és szerepét, a rehabilitációt befolyásoló terhelhetőségi, pszichés, korosztályi , szociális tényezőket és az azt korlátozó társbetegségeket.
A gyakorlati szempontokat külön tárgyalják gerincsérülések, gerincműtétek, medencesérülések, alsó, illetve felső végtagi sérülések és műtétek, politraumatizáció vonatkozásában.
Külön fejezet foglalkozik az amputáltakkal. Külön kiemelik a protézisválasztás és a művégtagellátás egyéni szempontjait, majd az ez esetben különösen fontos mozgásterápia, az ergoterápia, pszichés vezetés és tájékoztatás kérdéseit is összegezik.
Végül, a harmadik szakaszban a szerzők teljes részletességgel mutatják be a reumatológiai rehabilitációt. Kitérnek a rheumatoid arthritises (RA), spondylarthritises (SpA), szeptikus arthritises, osteoarthrosisos, osteoporosisos, szisztémás autoimmun kórképben szenvedő, fibromyalgiás, valamint a krónikus nyaki, derék és vállfájdalommal élő betegek rehabilitációjának alapköveire és speciális szempontjaira.
Fontos, hogy a fő elterjedt tévhiteket is feloldják a szerzők. Mindenképpen a bizonyítékokon alapuló rehabilitációt kell követni itt is.
A fejezet az alternatív és sebészi eljárásokkal is foglalkozik röviden. Az RA kapcsán tárgyalt szempontokat alkalmazni lehet más gyulladásos¬autoimmun reumatológiai kórképek esetén is.
Az SpA jellegzetességeit (fiatalkor, a gerinc érintettsége, relatíve gyors, mozgáskorlátozottsághoz vezető progresszió) külön tárgyalják a szerzők.
A perifériás ízületek rehabilitációja hasonló az RA esetében tárgyaltakhoz, de a gerincé speciális. Nagyon fontos a mozgásterjedelem mérése. Elsődleges fontosságú a gyógytorna, a gerinc¬, mellkasmobilizálás, a légzőtorna. Emellett, mint olvashatjuk, manuálterápia, vízitorna, hidro¬ és balneoterápia, elektro¬ terápia is jól alkalmazható.
Külön hangsúlyt kell fektetni az életmód, a helyes ülés és fekvés, a sport kérdéseire. Az aerob tréning mindegyik kórképben elsődleges, hiszen ennek a gyulladásra is hatása van. A szervi manifesztációknak megfelelően célzott rehabilitációt kell alkalmazni.
E betegek rehabilitációja mindig komplex és multidiszciplináris (mozgásszervi, neurológiai, pszichiátriai, angiológiai, kardiológiai, pulmonológiai).
Bár sorrendben a könyvben ezek után következnek, nyilvánvalóan a rehabilitáció leggyakrabban alkalmazott területei az osteoarthrosis (osteoarthritis), az osteoporosis, a fibromyalgia, valamint a krónikus derék¬, nyaki és vállfájdalom.
A gyógyszeres kezelés mellett (helyett?) kiemelkedő a gyógytorna, az elektroterápia, a lokális kezelések szerepe. A rehabilitáció a jellegzetes ízületi érintettség alapján speciális célok mentén történik. A fejezetben a csípő¬, a térd¬ és a kisízületek rehabilitációjáról esik szó. Az osteoporosis esetén elsősorban a megelőzés lenne fontos. A rehabilitáció főleg a törések (csigolya, alkar, combnyak) után kerül előtérbe. A fibromyalgia relatíve gyakori, és általánosult testi fájdalommal és pszichés tünetekkel jár, ezért egyedül a komplex rehabilitáció lehet hatékony.
A krónikus, nem specifikus derékfájás, a nyaki és vállfájdalom fogyatékossággal, pszichés terheléssel jár.
A táblázatokkal és képekkel gazdagon illusztrált szakkönyv minden tekintetben kielégíti a nap mint nap nem rehabilitációval foglalkozó szakember érdeklődését. A relatíve rövid könyv könnyű tájékozódást és gyors ismeretszerzést tesz lehetővé. A Bálint Géza és munkatársai által jegyzett hiánypótló munkát mindenkinek szeretettel ajánlom”
Szekanecz Zoltán dr.
Orvosi Hetilap, 2023 ■ 164. évfolyam, 25. szám ■ 998–1000.
DOI: 10.1556/650.2023.25M